Gyerekkoromban mindig azt mondták, hogy a fejemben egy diavetítő van.

Túl élénk volt a fantáziám és ez, akkor inkább csak hátrány volt. Egészen addig, amíg rám nem talált a fotózás!

Szép lassan megértettem: az a dolgom ebben a világban, hogy segítsek az embereknek megvalósítani és megörökíteni a gyerekkori vágyaikat, vagy különleges kívánságaikat, vagy egyszerűen csak önbizalmat adni nekik. A cégeknek eladni a szolgáltatásukat vagy terméküket egyedi, kreatív, vagy akár provokatív módon, hogy a vásárló azonnal megértse miért más, miben különbözik az adott cég/termék a versenytársaitól.

Így lettem kreatív producer, marketing fotós és storyteller.

Hozzám csak akkor tudsz bejelentkezni egyedi fotózásra, ha előtte már beszélgetünk egy kicsit. Miért? Mert nem ismerlek! Ahhoz, hogy igazán rólad szóljon a fotózás tudnom kell ki vagy, mik a vágyaid/terveid, mit szeretnél megmutatni, kihozni magadból.

A cégek termékeit, szolgáltatásait is kipróbálom, megismerem és használom, majd amikor látom miben más, miért jó, mit hangsúlyozzunk egy-egy kreatív anyagban, akkor hirtelen leperegnek az agyamban a diakockák és már indulhat is a fotózás.

Nekem pont ilyen fontos, hogy minden emberrel vagy párral személyesen találkozzak és kötetlenül beszélgessek egy kicsit. Nem kell aggódnod, ha azt érzed neked nincs konkrét elképzelésed a képekről és csak valami különlegeséget szeretnél. Pont ez a lényeg, sokan keresnek meg így, hiszen kreatív producerként éppen ebben tudok segíteni. Akkor se aggódj, ha nem tudod mennyire való ez neked. Nagyon, ha engem kérdezel. Mert biztosan van egy gyerekkori álmod, amit nem sikerült megvalósítanod. Ha mindig tűzoltó szerettél volna lenni, vagy szuperhős, vagy hercegnő, esetleg harci amazon, akkor itt az idő és én segítek megvalósítani.

Azért is fontos a beszélgetés, mert a végére általában akkor is kialakul valami, ha a kezdetekben teljesen tanácstalan voltál, vagy egy elképzelés, amit együtt átbeszélünk, alakítgatunk, és ha tetszik, akkor leszervezem a teljes fotózást, összerakom a te vagy a céged saját történetét, amit aztán szívesen és büszkén mutathatsz mindenfelé mindenkinek!